Az MVM Csoport átadta Szikszó város új, energiahatékony közvilágítását

Szikszó, 2023. július 6. – Dr. Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese, Sváb Antal, Szikszó polgármestere, Deme Krisztián, az MVM Zrt. ügyfélkapcsolati vezérigazgató-helyettese és Kiss Csaba Attila, az MVM Lumen ügyvezetője és egyben az MVM ESCO vezérigazgatója avatta fel ünnepélyes keretek között Szikszó város újonnan fejlesztett közvilágítási rendszerét.

A beruházás eredményeképpen a település közterületei korszerűbb és innovatív megvilágítást kapnak, amely növeli a város biztonságát, miközben fenntartása költséghatékonyabb lesz.

Az MVM Lumen Fényszolgáltató Kft. és az MVM ESCO Urban Kft. együttműködésében, nem egészen 6 hónap alatt megvalósult beruházás a település számára csaknem 50 százalékos költségmegtakarítást eredményez, miközben a település közvilágítása látványosan és jelentős mértékben átalakult: mind a belváros, mind pedig a külvárosi területek korszerű és jóval fényesebb megvilágítást kaptak. A régi lámpatestek helyett telepített több mint 1000 energiatakarékos LED-es világítótest segítségével javul a közterületek megvilágítása, ezáltal a 700 éves történettel rendelkező Szikszó városa nemcsak szebbé, de biztonságosabbá is válik.
Az MVM Lumen hagyományteremtő szándékkal úgynevezett rovarhotelt is adományozott Szikszó városának, amellyel azokra a kisebb, ám annál fontosabb lépésekre szeretné felhívni a figyelmet, amelyet ezen apró élőlények életterének megóvásával környezetünk védelme érdekében tehetünk.
Az MVM Csoport számára kiemelt szempont az ügyfelek elégedettsége, ezért a fejlesztés befejezésével az MVM Lumen közvélemény-kutatást végzett a lakosok körében. Amíg a korszerűsítést megelőzően a válaszadók egyharmada volt nagyon elégedett volt a közvilágítással Szikszón, a fejlesztést követően már több mint 80 százalékuk számolt be erről, valamint ugyanilyen arányban találták megfelelőnek a korszerűsítés ideje alatt kapott tájékoztatást is.
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az MVM Lumen immár az ötödik településen újította meg a közvilágítást. A fejlesztéssel nemcsak Szikszó, hanem az egész régió jó példával szolgálhat az energiahatékony közvilágítási megoldások terén. Az MVM Lumen és az MVM ESCO együttműködésének köszönhetően pedig a jövőben is számos település közvilágítása valósulhat meg a lehető legkedvezőbb módon.
Az MVM Csoport a hazai energiarendszer meghatározó szereplőjeként tevékenységével fontos szerepet vállal az ország energiastratégiai céljainak megvalósításában. Tiszta megoldásokra építő energia- és infrastruktúra szolgáltatóként küldetésének tekinti, hogy egyre bővülő, a teljes magyar energetikai szektort lefedő portfólióján keresztül megfizethető energiát biztosítson ügyfeleinek, maximálisan szem előtt tartva igényeiket.


 

A weboldalon cookie fájlokat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk Önnek. A weboldal böngészésével hozzájárul a cookie-k használatához.