Eredményes együttműködés az MVM Tisza Erőművel

Társaságunk küldetésének tekinti a kültéri mesterséges világítás olyan fejlesztését, korszerűsítését, üzemeltetését, mely az önkormányzati és üzleti ügyfelek igényeit szolgálja a technológiák kreatív felhasználása révén, a fotometriai szakma keretein belül. Ezért folyamatosan keressük azokat a kihívásokat, melyek során a cégünkben rejlő szakmai tudás és tapasztalat hasznosítható.

Épp egy ilyen izgalmas szakmai lehetőséget aknáztunk ki a közelmúltban, hiszen megalakulásunkat követően szinte azonnal belekezdtünk egy hosszabb térvilágítás-korszerűsítési projektbe az MVM Tisza Erőművel. 
Az MVM Tisza Erőmű területén található térvilágítás felújításának első fontos szakasza már le is zárult: 2021. december 4-én befejeződött az MVM Tisza Erőmű Kft. telephelyén az 50 db LED-es világítótest felszerelése, melyeket december 7-én hivatalosan is üzembe helyeztek. Az MVM Lumen büszke arra, hogy elnyerte az MVM Tisza Erőmű vezetésének és munkatársainak bizalmát, hiszen fővállalkozóként vett részt a projektben. A megvalósításban jelentős szerepet játszott az MVM Émász Közvilágítás is, amely alig néhány héttel az MVM Csoportba történő integrációját követően csatlakozott a projekthez.  
Az 50 darab fényponton üzemelő új világítótestek korszerű technológiával működnek, fényhasznosításuk a ma elérhető legjobb értéket hozza, az általuk generált megvilágítás és egyenletesség nagyságrendekkel jobb, üzemeltetésük könnyebb, üzemkészségük megbízhatóbb, és – nem utolsósorban – a működésük energiatakarékos.
Az 50 db világítótest cseréje éves szinten várhatóan 24 000 kWh energiamegtakarítást eredményez az MVM Tisza Erőmű Kft. számára. Az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) keretében a Tisza Erőmű Kft., mint végfelhasználó oldalán keletkezett igazolt energiamegtakarítást az erőmű az EKR-ben meghatározott eljárási rendnek megfelelően az MVM Csoporton belül értékesíteni tudja. Ez a bevétel várhatóan 25%-ban fedezi a beruházás költségeit. Az MVM Tisza Erőmű és az MVM Lumen együttműködése folytatódik: az 50 db LED-es világítótest üzembe helyezése csupán a kezdete egy nagyobb ívű közös projektnek. 
Fontos hangsúlyoznunk, hogy az MVM Lumen egyik fő tevékenységi fókusza a térvilágítási üzemeltetési és korszerűsítési szolgáltatás, amely nem engedélyes tevékenységként a potenciális üzleti ügyfélkör felépítését célozza meg a következő időszakban. 
 

A weboldalon cookie fájlokat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk Önnek. A weboldal böngészésével hozzájárul a cookie-k használatához.